4765 Csenger, Rákóczi utca 66.

06 70 409 1547

info@ofkkft.hu

About us page

Introduce

„Az számít, amit egymásért teszünk!”
(Makovecz Imre)

Kedves Látogatóink!

Szeretnénk kitüntető figyelmükbe ajánlani az „OFK” Oktatásfejlesztési Szolgáltató Kft-t. Elsősorban a hátrányos helyzetű térségek fejlesztésére hoztuk létre cégünket, amely működésének kiemelt célja a művelt, tájékozott, nyitott emberekké való válás segítése. Cégünk 2015-ben alakult Csengeri székhellyel, azzal a kiemelt céllal, hogy segíthessük a hátrányos helyzetű térségekben élő gyermekek, családok helyzetét. Munkatársaink a mindennapi munka során számtalanszor találkoznak a tudás- és ismerethiányból eredő esélytelenség és kilátástalanság képével. Azon munkálkodunk, hogy ezen a képen javítsunk a rendelkezésre álló eszközeinkkel, tudásunkkal, tapasztalatunkkal.

Cégünk felkészülten várja az Európai uniós, illetve hazai projekteket/pályázatokat is, azok megvalósítását, melyekben, mint képző, szaktanácsadó, mentor kívánunk közreműködni.

Fő tevékenységi területünk a felnőttképzés, felnőttoktatás. Ezen belül kiemelten foglalkozunk

  • vállalati munkatársak képzésével, oktatásával,
  • pedagógus-továbbképzéssel (közoktatási: óvodai, iskolai)
  • tanfolyamok, továbbképzések szervezésével, oktatásával
  • konferenciák, tájékoztatók szervezésével,
  • szaktanácsadással, mentorálással,
  • szakmai napok, műhelymunkák lebonyolításával.

Megfelelő szakembergárdával igyekszünk kiszolgálni partnereinket. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy nagy igény mutatkozik a széleskörű tájékoztatásra, a személyes kontaktusra. Szerencsére élő kapcsolatot ápolunk a közintézményekkel, önkormányzatokkal.

Élharcosai kívánunk lenni az egymástól való tanulás elvének, a hálózati együttműködéseknek, a jó gyakorlatok megismertetésén át a komplex intézményfejlesztési szemlélet kialakításának, jelenlegi és leendő partnereink körében.
Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

A további együttműködés reményében várjuk jelentkezésüket, megkeresésünket!

Üdvözlettel

„OFK” Oktatásfejlesztési Kft.

OFK OKTATÁSFEJLESZTÉSI KFT.

KAPCSOLAT / ELÉRHETŐSÉG

Ajándékutalványt a következő email címen lehet igényelni: info@ofkkft.hu
+36/70/409-1547
ofk.tanulas@gmail.com
4765 Csenger , Rákóczi utca 66.

Regisztráció